ITF

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

A taekwondo[1] (태권도; magyaros átírásban: thekvondo) egy koreai eredetű harcművészet. A szó jelentése: a lábbal és kézzel küzdés művészete.

A japán karatéhoz való hasonlósága szembetűnő abban, hogy szintén ütéseken, rúgásokon, hárításokon alapul. Ezen kívül az öltözete, a harci technikái, valamint a fokozatrendszere is nagyban hasonló a karatéhoz.

Choi Hong Hi (hivatalosan: Choi Hong Hi, koreaiul: 최홍희) nagymester, az 1940-es 50-es években, 24 formagyakorlatra (tull) alapozva fejlesztette ki a Taekwondót, majd hivatalosan 1955-ben alapította meg a stílust.

Gyökerek [szerkesztés]

A rendszer eredetei egészen időszámításunk kezdetére vezetnek vissza, s a Keupso Chirigi-ből, a Yusul-ból, a Bi Kak Sool-ból, a Subak-ból (Soo Bak Gi) és a Kwon-bop-ból gyökereznek. A fegyvertelen harc első formáit koreában – Soo Bak Gi-nek és Kwon-bop-nak hívták. Ezeket követte később a Hwarang-do és a Taek-kyon.

A taekwondo kialakulására hatást gyakoroltak mind a japán, mind a kínai harcművészetek. A Kína, Korea és Japán közötti kapcsolatot a földrajz, a kultúra és a történelem 5000 éve fűzi össze. Japán a Meidzsi-restauráció idején a három ország közül elsőként fogadta be a nyugati tudományt és kultúrát. Ennek eredményeképpen Japán – a nyugati haditechnikát használva – 1894-ben le tudta győzni Kínát, 1910-ben pedig elfoglalta és annektálta Koreát. A koreaiak harmincöt éven át keserű harcot folytattak a függetlenségért, amit azonban egészen a második világháború végéig nem sikerült elnyerniük.

A „taekwondo” elnevezés kialakulása [szerkesztés]

1953-ban a koreai hadsereg vezérkari főnöke felkérte Choi Hong Hit, hogy hozza létre a 29. gyalogsági hadosztályt. Az egyik első teendője az volt, hogy egy különleges hadosztály-zászlót alkosson: a 29-es számból a kettes a megosztott Koreai-félszigetet szimbolizálta, a kilences számban pedig a saját öklét látta. A hadosztály zászlajára tehát a Koreai-félsziget került, fölé pedig egy ököl. Egyértelmű volt, hogy a katonák kiképzésében szerepelt az addigra már továbbgondolt tang soo oktatása is. A különlegesen kiképzett hadosztály 1954-ben bemutatót tartott Li Sin Man (úgy is mint: Syngman-Rhee, vagy 이승만) dél-koreai elnöknek, aki megjegyezte, hogy minden katonának gyakorolnia kellene ezt a harcművészetet. Így be is vezették a hadseregben a stílust, melyet Li Sin Man Taek-kyonnak nevezett a hagyományos koreai harcmodorhoz való hasonlósága miatt. Mivel a Choi Hong Hi tábornok által tanított technikák már nem tartoztak sem a tang soo-hoz, sem a Taek-kyonhoz, ezért új nevet kellett találni.

1955-ben, egy ebből a célból létrehozott tanácsadó bizottság – melynek prominens személyiségek, többek között a nemzetgyűlés házelnök-helyettese, a hadsereg fő-parancsnoka és újságkiadók elnökei voltak tagjai – előtt jelentette be Choi Hong Hi a taekwondo nevet. A névhasználatra engedélyt kértek Li Sin Man elnöktől is, aki szintén elfogadta a taekwondót a Taek-kyonnal szemben. A saját koreai identitású filozófiának és technikának, azaz harcművészetnek így már neve is volt. A szimbólumokat és az elnevezéseket is egyedivé, egységessé kellett tenni, ezért 1959-ben Choi tábornok egyesítette a különböző taekwondo csoportokat a Koreai taekwondo Szövetségben (Korea taekwondo Association, KTA). Célja a Koreai Sportszövetséghez való csatlakozás volt.Choi

Megalakul az I.T.F. [szerkesztés]

Az 1950-es és 60-as években az új stílust bemutató körutakat tartottak Choi tábornok vezetésével. Olyan nagy sikert arattak a fellépések, hogy azokban az országokban, ahol megfordult a turné, taekwondo szövetségeket hoztak létre. Ezen szövetségek és a Koreai taekwondo Szövetség (KTA) – melynek elnökévé Choi Hong Hi stílusalapító nagymestert választották 1961-ben – részvételével jött létre 1966-ban az „International taekwondo Federation” (Nemzetközi taekwondo Szövetség, ITF)., melynek elnökévé szintén Choi Hong Hit választották.

Az International taekwondo Federation alapító tagországai: Dél-Korea, Vietnam, Malajzia, Szingapúr, Nyugat-Németország, az Amerikai Egyesült Államok, Törökország, Olaszország és Egyiptom. A megalakulást követő két évben a szervezet tagországainak létszáma harmincra nőtt. Ma a taekwondót fajra, vallásra, nemzetiségre vagy ideológiára való tekintet nélkül tanítják világszerte.

A taekwondo megosztottsága [szerkesztés]

Ma a taekwondonak két fő vezető világszervezete ismert: az International taekwondo Federation (ITF) és a World Taekwondo Federation (WTF). Előbbit azért említenénk első helyen, mert a taekwondo szervezetek közül elsőként alakult meg és az irányzat szülőatyja alapította, majd vezette, utóbbit pedig azért, mert bár szándékos ellenpólusként hozták létre – amint az alábbiakból is kiderül – mégis ez az az irányzat, amely olimpiai elismertséget nyert.

Az ITF 1966-os megalakítását követően a WTF létrehozására csak jó hét évvel később került sor, elsősorban politikai és presztizs okok miatt. A 70-es évek elejére Choi tábornok szembekerült az akkori dél-koreai diktátor-elnök, Pak Chong Hi (úgy is mint: Park Chung-hee, vagy 박정희) politikájával. Nem akarva kockáztatni személyes biztonságát, valamint a Nemzetközi taekwondo Szövetség szabad mozgásterét, 1972-ben Kanadába emigrált és Torontóba telepítette át az ITF székhelyét is. A válaszlépésként Pak elnök parancsára 1973-ban Dél-Koreában életre hívott WTF egyik alap célkitűzése az ITF ellehetetlenítése volt. A WTF élére Pak Chong Hi elnök Kim Un Yongot, az elnöki titkosszolgálat akkori vezetőjét nevezte ki.

A napvilágra került adatokból csak a legutóbbi időkben értesülhetett a nyilvánosság arról, hogy a 70-es, 80-as és 90-es években Kim Un Yong szervezete a háttérben, a kulisszák mögött milyen óriási aknamunkát folytatott a Choi Hong Hi által vezetett ITF lejáratására és lehetetlenné tételére. Egyes források szerint a demokrácia és törvényesség határain messze túlmenő módszereket (zsarolás, fenyegetés, fizikai erőszak stb.) is alkalmaztak a Choi tábornokhoz hű taekwondo mesterek „átcsábításához” a másik oldalra, a WTF-hez. Még Choi Hong Hi élete és személyes biztonsága is több alkalommal veszélybe került, amikor felbérelt titkosügynökök az alapító likvidálásával próbálkoztak – szerencsére sikertelenül… Ezzel párhuzamosan Kim Un Yong befolyásának és személyes kapcsolatainak köszönhetően sort kerítettek valamennyi stratégiailag fontos nemzetközi sport-hivatali fórumon (például AGFIS, NOB) a WTF helyzetének megerősítésére is. A 80-as évek elejére kialakult sportpolitikai erőviszonyok között, miután Dél-Korea egyértelműen a WTF mellett kötelezte el magát, Choi tábornoknak fel kellett ismernie, hogy bázis-ország hiányában az ITF olyan komoly kihívást jelentő „ellenféllel” szemben, mint a WTF, hosszútávon csak akkor maradhat erős és életképes, ha elnyeri egy másik – taekwondo iránt szintén elkötelezett – állam, jelen esetben Észak-Korea teljes körű háttér-támogatását. Kényszerhelyzetbe kerülve ezért 1982-ben a phenjani vezetéshez fordult és sportdiplomáciai tárgyalások eredményeként sikerült elérnie, hogy Észak-Korea az ITF oldalára állva, az eredeti tradicionális ITF taekwondót támogassa.

A taekwondo Magyarországon [szerkesztés]

Harmat László mester a magyar ITF taekwondo megalapítója és elnöke rangidősnek számít az európai taekwondo hierarchiában. Ő egyike a legelső nem koreai Taekwon-dósoknak Európában. Már az 1960-as évek közepétől aktívan edzett, majd Svédországba költözött, ahol versenyzőként tagja lett a svéd taekwondo válogatottnak. 1973-ban vizsgázott I. Dan-ra, később edzett az USA-ban, Észak-Koreában, majd Kanadában is, ahol az alapító Choi Hong Hi személyes tanítványa lehetett. Harmat László 1977-ben települt haza Magyarországra. Megalapította a Magyar ITF taekwondót és még ugyanebben az évben szeptember 7-én 70 tanítvánnyal megtartotta az első hivatalos taekwondo edzést Budapesten. 1977 novemberében ide iratkozott be kezdő tanítványként Patakfalvy Miklós, a hazai WTF későbbi vezetője is. 1979-ben az egyik legtehetségesebb tanítvány, dr. Somlai János (ma rangidős elnökhelyettes a Magyar ITF-ben) elindította a veszprémi taekwondót és ezzel kezdetét vette az ITF taekwondo országos méretű terjedése.

A taekwondo Magyarországon először szakágként, később szakbizottságként működött a Karate Szövetségen belül, majd 1989-től jött létre az önálló Magyar ITF taekwondo Szövetség. Harmat László 1984-ben ITF Európa-bajnokságot, majd 1988-ban nagy sikerű ITF világbajnokságot rendezett az egykori Budapest Sportcsarnokban. A magyar ITF versenyzők az elmúlt három évtized során sikert sikerre halmoztak a nemzetközi tornákon: számos világ- és Európa-bajnok, valamint éremhelyezett, rangos nemzetközi kupa versenyek győztesei öregbítik a magyar ITF dicsőségét. 1994-ben Harmat Lászlót egyhangúlag a Magyar ITF Szövetség örökös elnökévé választották, majd 2000-ben az alapító Choi Hong Hitől megkapta a VII. Dan mesteri fokozatot. 2009 új eredményt hozott, immár a Nemzetközi taekwondo Szövetségtől (mely az alapító nagymester örökségét viszi tovább) kapta meg Harmat László a VIII. Dan fokozatot.

A reális képhez viszont az is hozzátartozik, hogy az ITF taekwondo, az alapító nagymester-Choi Hong Hi- halála (2002. június 15.) után több részre szakadt. A nemzetközi viszonyoknak megfelelően Magyarországon is több ITF taekwondo szervezet létezik jelenleg. 2007. szeptember 7-én alakult Szegeden, az alapító nagymester fia -Choi Jung Hwa - által vezetett szervezet hazai bázisa. A Chang Ung vezette (észak-koreai) szövetséghez pedig a Gödöllőn és Jászberényben működő klubok csatlakoztak.

1989-ben Harmat László élvonalbeli tanítványainak egyike, az akkor III. Danos Patakfalvy Miklós hátat fordítva mesterének és az addig gyakorolt stílusnak, kivált az ITF-ből és megalapította Magyarországon a WTF irányzatot. A WTF olimpiai bekerülésével – a hatályos magyar sporttörvényeknek megfelelően – a magyar WTF államilag támogatott hivatalos Szakszövetségként működik. A hazai WTF elnökévé – az időközben VI. Dan WTF övfokozatra előlépett – Patakfalvy Miklóst választották, akit a 80-as években tehetséges versenyzőként és sikeres edzőként is jegyeztek a magyar ITF-ben.

A 2000. évi nyári olimpiai játékokon, Sydney-ben Salim József a magyar küldöttség tagjaként ötödik helyezést ért el.

találtam :http://hu.wikipedia.org/wiki/Taekwondo



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 4
Heti: 40
Havi: 502
Össz.: 63 184

Látogatottság növelés
Oldal: Taekwondo
ITF - © 2008 - 2024 - utalomamindenkilapjat.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »